A hatalmas sziget területének mindössze 10 százaléka, 25,8 négyzetkilométer tartozik a fővároshoz, ami azt jelenti, hogy a XXI. a közepes nagyságú budapesti kerületek közé tartozik. Ugyanide sorolható a népesség (megközelítőleg 85 000 fő) és a lakások száma (34-35 000) alapján is. Gondozott parkjainak területe 986 000 négyzetméter, a kerület nagyságához viszonyítva nem túl sok, de ez kiegészül a kerület északi és déli csücskében található szántókkal, földekkel, és a víz menti erdőkkel.

Mivel szigetről, azaz egyik "darabjáról" van szó, ezért két oldalról (nyugatról és keletről) a Duna és mellékága a Ráckevei (Soroksári)-Duna határolja. Déli határait mesterségesen húzták meg, keresztül a szigeten, többnyire a szántóföldek és a már kialakulóban lévő betelepült részek határán.

Közúton két hídon, a Kvassay és a Gubacsi hídon közelíthető meg a kerület, illetve harmadikként meg kell említeni az M0-ás autópálya hídját, igaz, hogy az a kerület határán kívül (de annak közvetlen közelében) kapcsolja a szigetet Budához és a másik odalon Pesthez. A Kvassay hídon a IX. kerülethez (Ferencváros) és a belső pesti kerületekhez kötődik Csepel, a Gubacsi híd pedig a "szomszédos" Pestszenterzsébettel (XX. kerület) köti össze. Legkényelmesebben és leggyorsabban azonban a Boráros térről induló Cepeli gyorsvasúttal érhető el a kerület, illetve az itt lakók számára a "szárazföldi" városrészek. Az említett szigetközeli kerületekkel buszjárat is összekapcsolja a kerületet, és autóbuszok oldják meg belső közlekedését is. Soroksárral kompösszeköttetése is van, a túloldali, budafoki kompot az M0-és híd megépítésekor megszüntették.

Műemlékként Csepelen a barokk, 1770-ben épült plébániatemplomot érdemes megtekinteni, majd a közelében lévő Csepel Galériát és Helytörténeti Múzeumot, de javasolt benézni a Csepeli Gyártörténeti Gyűjtemény kiállítására is. Aki szívesen kalandozik "távolabbi" csepeli tájakra, annak érdemes egy sétát tenni a Királyerdő, hajdani homokdűnékre felszaladó cikcakkos utcáin, a szép kertes családi házak között, és felkapaszkodni az egyetlen még beépítetlen domb, a Tamariska-domb tetejére. A Ráckevei-Duna melletti ártéri erdős, rétes csepeli területeket a legjobb a kerékpár nyergéből megismerni.

A kerület "magja", az Ófalu hajdani területe - mint az egész sziget -, királyi, majd királynéi birtok volt, és körülbelül a mai Csepeli Szabadkikötő helyén terült el. Mint uralkodói birtokközpont - Buda közelségében - gyorsan fejlődött, és a XVI. század elején már mezővárosi rangot kapott. A török korban elnéptelenedett falu, mint a ráckevei uradalom része Savoyai Jenő herceg tulajdonaként újra betelepült, és 1742-ben már önálló község rangot kapott. Ebben az időben - a XIX. század végéig - a lakosság fő megélhetési forrása a földművelés és a szőlőművelés volt, és elsősorban a budai és pesti piacokra termeltek.

Savoyai Jenő után Mária Krisztina főhercegnő és férje, Albert Tescheni herceg lett a birtok ura, tőlük a királyi család örökölte. Az 1838-as pesti árvíz következtében a templom, a plébánia és két lakóház kivételével elpusztult az egész falu. Az új települést az árvíztől védett magasabb területen - a mai Belváros helyén - építették fel. A településtől északra, a szigetnek a Nagy-Duna és a Soroksári-Duna által határolt csúcsán vezetett keresztül a sziget legfontosabb országútja, csatlakozva az itt közlekedő révhez.

Szárazföldi megközelítése a XIX. század végéig csak a Soroksári-Dunát árvízvédelmi okokból lezáró gubacsi gáton volt lehetséges. A szigetcsúcs kedvező elhelyezkedése (a főváros, a Duna és a csepeli főút közelsége), valamint az olcsó telekárak elősegítették az ipari üzemek idetelepítését. A Weiss testvérek 1892-ben ide helyezték át pesti tölténygyárukat, megalapozva ezzel a későbbi Vasművet, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt.-t. A XX. század fordulójára a Gyártelepen lévő üzemek már mintegy 10 000 munkást foglalkoztattak. A szigetcsúcs legészakibb pontján 1908-14 között megépült Kvassay-zsilip nemcsak a Ráckevei-Duna vízszintszabályozását tette lehetővé, de a sziget "száraz lábon" történő megközelítését is. Már ekkor felmerült, hogy a főváros kikötőjét a szigeten építsék meg, de ez a terv csak 1918-28 között valósult meg.

A mai Szabad-kikötő és a MAHART-kikőtö közötti területen állították fel Magyarország első rádióállomását, a csepeli magyar királyi rádiótelegráf-állomást. Az I. világháborúban a Vasmű hadiüzemként működött. A két világháború között Weiss Manfréd és utódai újabb vállalatain kívül számos új gyár és üzem is megtelepedett itt (Fésűsfonó, Posztógyár, Magtermelő Rt.). A HÉV kiépítése 1912-től, az 1924-ben a közúti forgalom számára megépített Gubacsi-híd, és az 1927-ben megépült Csepeli híd (az akkori Kvassay-zsilipen), jelentősen felgyorsította a terület és a település fejlődését. A Gubacsi híd felé vezető út hamarosan Csepel egyik legforgalmasabb útvonala lett. A mellette elterülő területen, a Reminenciadűlőn. épült fel 1920-ban a Munkásotthon, majd 1928-ban a Kultúrház. 1923-ban ide települt a Csepeli Papírgyár elődje is.

A két világháború közötti időszakban indult meg az akkorra már "megtelt" Csepel község határában, a részben állami tulajdonban lévő területek (Királyerdő, Királymajor, Erdőalja, Csillagtelep) parcellázása és beépítése. A szigetcsúcs keleti felén létesült 1928-ban a Weiss Manfred Repülőgép- és Motorgyár Rt. repülőtere. (1931-ben itt szállt le a Graf Zeppelin léghajó.) Ugyanebben az évben a Duna melletti területeken épült fel az olajkikötő, és a Csepeli Kőolajipari Vállalat telepe. Ezek az óriási beruházások is hozzájárultak ahhoz, hogy a szigetcsúcs 1930-ban a Ferencvároshoz csatolva a főváros része lett. A repülőtér a II. világháborúban hadi irányítás alá került, a háború után megszüntették, területén ma szántókat találunk.

A II. világháború bombázásai súlyos károkat okoztak az üzemekben, melyeket 1946-ban államosítottak. A Vasművet 1950-56 között Rákosi Mátyásról nevezték el.

1950-ben Csepel a főváros XXI. kerületeként Budapest része lett, és egyúttal megkezdték a városközpont "rekonstrukcióját". A polgári épületegyüttes eltűnt, helyét beton lakótömbök és "modern" intézmények foglalták el. A hajdani Ófalu zegzugos utcáiból csak néhány utcányi maradt meg. Az azóta többsávosra bővített, és a zsiliptől elválasztott Csepeli híd mellett 1951-ben megépült a csepeli gyorsvasút hídja is, és megindult a vasút forgalma, kiváltva a régi, a Gubacsi hídon haladó HÉV-vonalat.

A Duna melletti lapályon elterülő Hárost, melynek helyén az azonos nevű települést elpusztította az 1838-as nagy árvíz, 1954-ben csatolták a kerülethez. Az 1956-os jeges ár feldöntötte a Kvassay-zsilip zsilipházát és összerombolta a zsilipet, melyet valamivel nyugatabbra építettek újjá. 1956 után - 1991-ig - a vasművet Csepel Vas- és Fémműnek nevezték. 1955-1966 között a Csillagtelepen részben panelekből, részben betonszerkezetes, falazott módon épült fel lakónegyed. Folytatódott a Belváros átalakítása is, szerencsére az utolsó ütemben (1981-88) készült épületek már nemcsak korszerűbbek, de "emberléptékűbbek" is a korábbiaknál. Számos terv született a Szigetcsúcs beépítésére, ennek ellenére ma is a kikötők és a hozzájuk tartozó raktárterek, valamint szántóföldek területe. A rendszerváltozás után a híres csepeli üzemek a gazdasági nehézségek miatt fokozatosan eltűntek illetve átalakultak, munkások ezrei maradtak munka nélkül.

(a vendegvaro.hu alapján)